|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 34 találat | lapozás: 1-30 | 31-34 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Von Haynau, Julius Jacob 2017. május 31.„Jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik” – Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) – Jogtörténeti betekintés (II.)Az előző részben egy sajátos, eredeti személy életéről kezdtünk írni, Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) ügyvédről. Amint leírtuk, Gozsdu Manó szakmai, közéleti és jótékonykodási tevékenykedése eredményeképpen szép lassan a budapesti, és úgy általában véve a magyaror- szági románok meghatározó egyéniségévé vált. Így természetes volt, hogy az 1848-as forradalom kitö- résekor a pesti román elit az ő házában gyűlt össze tanácskozni. Ugyancsak az ő hatására szavazta meg a románság a Batthyány-kormányt, ami viszont azonnal meg is osztotta a románságot, és ezért az erdélyi románság soraiból nagyon sokan árulónak nevezték ekkor. Ezért amikor 1848-ban elindult a parlamenti képviselőházi választásokon az oravicai körzetben, bár annak lakossága szinte teljes egészében román ajkú volt, vereséget szenvedett. A forradalom bukása miatt, illetve az erdélyi magyarok és románok közötti, a császári intrikák által gerjesztett véres összecsapásokat személyes politikai és emberi krédójának zátonyra futásaként élte meg, ezért visszavonult a közélettől. A szabadságharc leverése után, mivel annak idején semleges pozíciót töltött be a konfliktusban, az osztrákok Bihar megyében császári prefektusnak akarták kinevezni, de Gozsdu nem fogadta el ezt, illetve nem értett egyet a Haynau-féle leszámolásokkal sem. A forradalmat követő időszakban elsősorban szakmai és üzleti tevékenységét helyezte előtérbe. Az 1848-as forradalmat követő elnyomás és terror enyhülése után visszatért a közéletbe, ennek következményeképpen 1861-ben Krassó vármegye főispánjává nevezték ki, majd a főrendiház főjegyzője lett. Ebben a periódusban tartotta meg elhíresült beszédét a két nép összetartozásáról, ami az 1848-ban kiváltott ellenérzéseket és indulatokat újból felszínre hozta. Vincenţiu Babeş román politikus például rossz románnak nevezte, aki a magyarokat kiszolgálva és azok jóvoltából jutott funkcióhoz. Gozsdu válasza erre a következő volt: „Én (…) kinyilatkoztatom az egész világ előtt, hogy az egész földkerekségen jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik. (…) Vesse akárki a mappára szemét, és meg fogja látni, hogy azon román, ki a román nemzetet folytonos ellenségeskedésre ingerli a magyarok ellen, legnagyobb ellensége a román nemzetnek; meggyőződhetik, ha egy kis élet- és világtapasztalása van, hogy az egymás közti súrlódások csak mind a kettőnek életét rövidítik: mert ha ma elvész a magyar, holnap a román fog elveszni”. A román többségű Krassó megyében az ő kezdeményezésére liberális nyelvhasználati szabályokat fogadtak el. Amikor a király feloszlatta az országgyűlést, habár Gozsdunak felajánlották, hogy maradjon főispáni hivatalában, ezt visszautasította, mondva: „Ha egy alkotmányos főispán egy nem alkotmányos kormány abszolutisztikus intézkedéseit hajtja végre, az nem tekinthető alkotmányos főispánnak, és mintsem hogy ilyennek tekintessem, inkább lemondok”. Ez után az intézkedés után újból visszavonult a politikától. Ebben a periódusban indult fejlődésnek a magyarországi ipari és kereskedelmi élet, ennek eredményeképpen a magyar vállalatok sorra kérték fel vezető testületeikbe. Gozsdu Manó a Pesti Biztosító Társaság és a Concordia Gőzmalom Társaság elnöke lett, és számos más cég vezető tisztviselői tanácsába is beválasztották. 1863-ban meghalt a felesége, ő pedig még ugyanabban az évben ismét megházasodott, egy budai román bankigazgató lányát, Melania Dumciát vette el. Mivel gyermeke egyik házasságából sem született, energiáját és vagyonát a román kultúra támogatására fordította. A kiegyezés előtt Deák Ferenc meggyőzte, hogy térjen vissza újból a politikába. Részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, és Deáknak az egy és oszthatatlan magyar nemzetről szóló szövegjavaslatát is támogatta, ami szintén nem volt kedvére sem az akkori, sem a jelenkori román megítélésnek. A kiegyezést követő koronázáskor Arany Jánossal, Erkel Ferenccel és Liszt Ferenccel együtt lovagkereszttel tüntették ki A kiegyezést követően Gozsdu pesti háza a magyarországi román politikai és kulturális elit rendszeres találkozóhelye volt, viszont a radikálisabb nemzetiségi vezetők továbbra is elítélték. Ennek ellenére abban az időben alig jelent meg olyan irodalmi vagy történelmi tárgyú munka, amit ne Gozsdu Manó költségén adtak volna ki. Halála előtt nem sokkal a legfőbb ítélőszék, azaz a legfelsőbb bíróság tagjának választották. 1870-ben, 67 éves korában halt meg pesti házában. Halálakor a legnagyobb fővárosi hetilap egész oldalas újságcikkben közölt nekrológot és megemlékezést róla. Végrendelete szerint óriási vagyonát teljes egészében jótékony célra ajánlotta fel alapítvány formájában, elsősorban oktatási célokra. Ennek értelmében az ösztöndíjakból a Magyarországon élő, magyarul is tudó, görögkeleti ortodox vallásukat gyakorló román fiatalok részesülhettek. A „Fundaţiunea lui Gozsdu” a monarchia egyik legnagyobb magánalapítványa volt, amelynek tulajdonába a már említett, nagyon értékes Király utcai, Dob utcai és Holló utcai ingatlan is tartozott. A területre ké- sőbb Czigler Győzőnek, a Széchenyi-fürdő építészének tervei szerint komplex bérházrendszert építettek, amelyet bérbeadásra szántak, bevételeit pedig kizárólag az alapítvány céljainak megvalósítására lehetett felhasználni. Az alapítvány ingatlanai és vagyona miatt a két ország között többször alakult ki vita, amely csak nemrég zárult le véglegesen. A sors iróniájaként érdekes megjegyezni, hogy a 20. századi román politikai elitből sokan, akik Gozsdu-ösztöndíjjal tanultak, később nem támogatták az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak érvényesítését. Ez valószínűleg nem tetszett volna Gozsdunak, hiszen ő mindig azt kereste, hogy a két népet mi köti össze, és nem azt, hogy mi választja el. Gogolák H. Csongor ügyvéd / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 6.Koszorúzás Klapka György emléktáblájánál„Temesváron kezdjük az október 6-i megemlékezések sorát” A temesvári magyarok hagyományos emlékhelyén, Klapka György honvéd tábornok szülőházánál kezdődtek csütörtök délután az október 6-i megemlékezések. A szép számú egybegyűltet Fazakas Csaba, az RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte, majd Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök mondott ünnepi beszédet. „Helyénvaló, hogy Temesváron nyitjuk meg minden évben az október 6-i megemlékezések sorát, hiszen nemcsak a szabadságharc utolsó csatája zajlott Temesvár mellett augusztus 9-én, de Haynau parancsára 1849. augusztus 20-án Temesváron végezték ki Hruby Gyula őrnagyot, ő volt a megtorlás első áldozata” – mondta Halász Ferenc, aki megemlékezett a szabadságharc leverése után kivégzett mind a 16 honvédtisztről. A szónok külön kiemelte a 125 évvel ezelőtt elhunyt Klapka György honvédtábornok szerepét, aki utolsónak tette le a fegyvert a forradalom leverése után, és haláláig kitartott a szabadságharc eszméi mellett. „1848–49 tanulsága, hogy rebellis nemzet voltunk és azok is maradtunk – mondta Halász Ferenc –, egy olyan nemzet, amelyet sem 1849-ben, sem 1920-ban nem tudtak térdre kényszeríteni, és utána mindig fel tudtunk állni. Ezt bizonyítja 1956 és 1989 is, amikor a magyarság meghatározó szerepet játszott a vasfüggöny lebontásában és a romániai forradalom elindításában.” A Klapka-emléktáblánál Farkas Imre alpolgármester, az RMDSZ, a Bartók Béla Líceum, a Gerhardinum Líceum, a Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium és a civilszervezetek képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit. Molnár Ádám, a Gerhardinum diákja elszavalta Reményik Sándor Ahogy lehet című versét. A méltóságteljes megemlékezést a Dugonics András Piarista Gimnázum művészeti tagozatának alkalomhoz illő énekes-zenés műsora színesítette, Fábri Géza tanár úr vezetésével. A himnusz eléneklése után az október 6-i megemlékezés a Piarista templomban ökumenikus istentisztelettel folytatódott, ahol egyházi vezetők és a magyar oktatási intézmények pedagógusai Isten segítségét és áldását kérték ahhoz, hogy megmaradásunk két alappillére, a Templom és az Iskola megerősödjön. Az ökumenikus áhítat végén a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázum alapfokú művészeti iskolájának ünnepi koncertjét tapsolhatták meg a jelenlevők. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 7.„ISMERETLEN” VÉRTANÚK A SZABADSÁGHARC UTÁNAz 1848–49-es forradalom és szabadságharc legismertebb vértanúiként az Aradon kivégzett tábornokokat és Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt tartja számon a közvélemény. Az ő mártírhaláluk kétségtelenül a megtorlás csúcsa volt, ám rajtuk kívül is száznál több katonatisztet, politikust és polgári személyt végeztek ki az osztrákok. A megtorlás ráadásul 1849 januárjában megkezdődött; az év első felében a kivégzések a civil lakosság megfélemlítését és elrettentését célozták, nyártól és a világosi fegyverletétel után viszont a katonai és a polgári vezetéssel való leszámolás volt az osztrákok szándéka. Agyonlőtték a színházi súgót – Az 1848 decemberétől kibocsátott kiáltványokban az udvar már jelezte, a szabadságharc résztvevői semmi jóra nem számíthatnak. Csupán az volt kérdéses, milyen kört érint az osztrákok bosszúja – mondta lapunknak Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese. – Eleinte nem főtiszteket és politikusokat végeztek ki, hanem civileket: földműveseket, falusi tanítókat, papokat, földbirtokosokat, akiknek az volt a bűnük, hogy lázítottak, kocsmákban iszogató császári katonákat próbáltak rábírni arra, hogy álljanak a magyar szabadságharc ügye mellé – ezt pedig Pelyach István történész, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa fűzte hozzá. A megtorlás egyik első áldozata Daniel Christian Dressler, a pozsonyi német színház súgója volt. A pozsonyi kocsmákban enyhén illuminált állapotban szidta Ferenc Józsefet, a trónbitorlót, a Habsburgokat, és kiállt a magyarok mellett. Aztán besúgók feladták, majd hadbíróság elé állították, és 1849. január 18-án reggel 7 órakor végrehajtották rajta a halálos ítéletet – mutatta be egy példával Pelyach István, milyen „bűnökért” járt halálbüntetés még jóval Haynau 1849. május 30-i színre lépése előtt. Kivégzés a kormány szidalmazásáért Hasonló eseteket Hermann Róbert is felsorol a megtorlással foglalkozó munkáiban. „(1849) Március 27-én Giovanni Baldini vasúti mérnököt, a többnyire olaszokból alakult Frangepán-csapat főhadnagyát lőtték agyon az olasz legénységű 23. (Ceccopieri) gyalogezred tagjainak magyar oldalra csábításáért, valamint fegyveres felkelésben való részvételért. Március 30-án pedig Barta Józsefet, Simonyi Ernő gerillacsapatának őrmesterét állították kivégzőosztag elé fegyveres lázadásban való részvételért, valamint a verebélyi sópénztárban található pénzösszeg elrablásáért (…) Másnap lőtték agyon Csömy Zsigmond aranyosi molnárt az uralkodó és a kormány szidalmazásáért, valamint fegyverrejtegetésért. Február 6-án a lengyel Feliks Slawsky szabót végezték ki, mert január 30-án több cs. kir. katona szállásán »őfelsége a császár ellen a legdurvább és legingerlőbb rágalmakat szórta«, s e katonákat »hitszegésre is csábítani igyekezett«” – ezeket az eseteket Az 1849–1850. évi kivégzések című tanulmányában említi Hermann Róbert. A megtorlás jellege 1849 nyarától Haynau kinevezésével megváltozott. A hadifogságba esett főtiszteket kivégeztette az osztrák csapatok parancsnoka. Július 5-én Pozsonyban felakasztatta Mednyánszky László honvédőrnagyot és Gruber Fülöp századost. Hermann Róbert tanulmánya szerint „kivégzésük valósággal sokkolta a magyarországi közvéleményt. (…) Mednyánszky báró volt, s az ilyen magas társadalmi állású személyeket az osztrák hadbíróságok eleddig legfeljebb börtönbüntetésben részesítették.” Haynau fővezérségével megszaporodtak a rögtönítélő eljárások. A számtalan példa közül csak egy a hivatkozott tanulmányból: 1849. július 12-én Mannsbarth Antal csákberényi katolikus plébánost és Szikszay János ottani református lelkészt végezték ki rögtönítélettel Nagyigmándon. „A két pap bűne az volt, hogy a szószékről a magyar kormány rendelete értelmében kihirdették a Függetlenségi Nyilatkozatot, s állítólag népfelkelésre, s arra hívták fel híveiket, hogy fegyver híján kövekkel verjék agyon a betolakodókat” – írja Hermann Róbert. „Felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént” 1849. augusztus 22-én halt mártírhalált az az Ormai (Auffenberg) Norbert, akit az első aradi vértanúnak tekintenek, mivel ezredesi rangban szolgált, és őt is a partiumi városban végezték ki. Ormai az úgynevezett vadászezredek főfelügyelője és az 1. honvéd vadászezred megszervezője volt. Haynau nem is csinált titkot abból, hogy a vele szemben foganatosított eljárást alkalmazza majd a későbbi vértanúk esetében. „Tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli-ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben” – írta egy osztrák tábornoknak küldött levelében. A megtorláspárti fiatal császár Pelyach István szerint az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után fogságba került főtisztek, tábornokok számára a halálos ítélet eleve elrendelt volt. A szakember hangsúlyozta, aki az osztrákok szerint felségárulást követett el, annak csak halálos ítélet lehetett a büntetése. De Haynauhoz hasonlóan megtorláspárti volt-e a fiatal uralkodó, Ferenc József? Ezt a kérdést Hermann Róbertnek tettük fel, aki úgy válaszolt, egyértelműen igazolható, hogy még olyan esetekben is, amikor Schwarzenberg miniszterelnök hajlamosabb lett volna enyhébb elbírálásra, Ferenc József döntött a keményebb megtorlás mellett. Az 1849. augusztus 20-án, az ifjú uralkodó elnökletével tartott minisztertanácson született döntés arról, hogy nem lesz amnesztia, hanem – a történész szavai szerint – a megtorlás teljes szigorával fognak fellépni a magyar szabadságharc résztvevői ellen. Az 1849. október 6-án végrehajtott kivégzések – az aradi vértanúké és különösen Batthyány Lajosé – azonban óriási nemzetközi felháborodáshoz vezettek. Ráadásul a tábornokok és a volt miniszterelnök halálos ítélete előre készen állt. Batthyány esetében Hermann Róbert arra hívta fel a figyelmet, pere száz sebből vérzett, illetve annyira próbálkoztak azzal, hogyan lehet ezt az egyébként semmilyen szempontból felelősnek nem tekinthető miniszterelnököt elítélni, hogy ez 20. századi szempontból nézve is koncepciós per volt. Pelyach István ehhez hozzátette, nyilvánvaló volt, hogy Batthyányt halálra szánják, pere eleve lejátszott volt. Tizenhat aradi vértanú Kevésbé ismert, hogy az október 6-án kivégzett tábornokok és Ormai (Auffenberg) Norbert mellett az aradi vértanúk közé sorolják még az október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos ezredest, a nyelvújító író-költő, Kazinczy Ferenc fiát. Az ő kivégzésével ért véget az 1849. évi megtorlás, amit az osztrákok a nemzetközi tiltakozás hatására állítottak le. Legalábbis a politikai szempontú kivégzéseket, mert köztörvényes színezetű ügyekben 1850-ben is hajtottak végre halálos ítéleteket, az utolsót 1850 júliusában – hívta fel a figyelmet Hermann Róbert. De még ebben az évben is akadt egy politikai ügy, amelynek végén egy volt bécsi újságírót, a szabadságharcban Bem József mellett alezredesként szolgáló Ludwig Haukot végezték ki. Bár a hadbíróság halálra ítélte, Schwarzenberg miniszterelnök mégis 20 évi várfogság kiszabását javasolta rá, mondván, közben úgyis meghal. Mint Hermann Róbert írja, Haynau azonban nem hallgatott Schwarzenbergre, és Haukot 1850. február 19-én Aradon felakasztották. Ő volt a tizenhatodikként kivégzett honvédtiszt. A megtorlás egyéb formái A kivégzések mellett a megtorlásnak más formái is léteztek. Ilyen volt a várfogság, a sáncfogság (erődítési munkákban való részvétel), a volt honvédek tömeges besorozása, illetve a botozások, vesszőzések. Hermann Róbert megemlítette: nem volt gyakori, de néhány esetben előfordult, hogy az osztrák vagy az orosz csapatok feldúltak egy-egy települést. A Csorna melletti Bősárkány lakóit például azzal vádolták, hogy a csornai ütközet (1849. június 13.) után megtámadták a menekülő császáriakat – ami nem volt igaz –, ezért felgyújtották a falut. Losoncon 1849 augusztusában magyar gerillák támadtak meg oroszokat, mire a cári csapatok feldúlták és felégették a várost. A megtorlás része volt, hogy egy felkelés miatt Székesfehérvárra, a magyarok támogatásért pedig a zsidó hitközségekre vetettek ki hadisarcot az osztrákok. Csapás a gazdaságra – A nemzetet ért legnagyobb megtorló intézkedés az volt, hogy 1849 őszén begyűjtötték és megsemmisítették a szabadságharc fizetőeszközét, a Kossuth-bankókat – mondta Pelyach István. Ez a lépés ugyanis gyakorlatilag lenullázta a gazdaságot. A Kossuth-bankók be nem szolgáltatásáért és rejtegetéséért ráadásul szigorú büntetés járt. Szintén csapást jelentett az országra, hogy 1850 tavaszától a birodalmi adópolitikát alkalmazták Magyarországon. A szabadságharc alatt gyakorlatilag nem létezett adózás a fegyveres önvédelem miatt. Ezért a kőkemény birodalmi adórendszer azt jelentette, hogy lényegében minden után adózni kellett. Hogyan lett Görgeyből „áruló”? Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlás egyik legnagyobb kérdése, hogyan kerülhette el a halálbüntetést a magyar sereg főparancsnoka, Görgey Artúr. Pelyach István ezzel kapcsolatban elmondta: Görgey meg volt győződve, hogy ő lesz a megtorlás első számú célpontja, azt is mondhatjuk, hogy készült valamiféle mártíromságra. Tragédiája tulajdonképpen pont az lett, hogy nem végezték ki, mert ezzel vált alkalmassá arra, hogy az áruló szerepét betöltse a magyar közgondolkodásban. Görgeynek az oroszok többször is próbáltak csapdát állítani, de mindig kijátszotta őket – ez is bizonyította hadvezéri rátermettségét. – Ez a harmincadik életévét betöltő magyar tábornok valami olyasmit tudott, amit nagyon kevesen tudtak ebben a korban Európában – mondta hadvezetői képességeiről Pelyach István. I. Miklós orosz cár értékelte is ezt, ezért arra kérte Ferenc Józsefet, adjon kegyelmet, és bocsásson meg a magyaroknak. „Megbocsátunk, de előtte akasztunk egy kicsit” – szólt a császár és Schwarzenberg miniszterelnök hírhedtté vált válasza. A cár erre kikötötte, hogy ha nem garantálják Görgey életét, nem fogják kiadni őt az osztrákoknak. A bécsi udvar végül fogcsikorgatva ugyan, de belement ebbe; így Görgeynek nem esett bántódása, a karintiai Klagenfurtba száműzték. – Életét egyértelműen az oroszoknak köszönheti. Éppen elég tehertétel volt számára, hogy árulónak bélyegezték – összegezte sorsát Pelyach István. Ambrus Vilmos / Magyar Nemzet; Erdély.ma 2017. október 9.Haranglábat és kopjafát avattak Sárközújlakon„Ha boldogságot, örömet remél a magyar ember, akkor nem szabad elhagynia Istent. Mert aki nem pártol el, az jövőt lát, jövőt remél és a jövőért imádkozik” – fogalmazott ünnepi istentiszteletében Csűry Sárközújlakon. Ahol vasárnap átadták és felavatták az 1811-ben épített és idén felújított haranglábat. A nemes esemény a református templom 560., a reformáció 500. évfordulója, valamint az október 6-ai megemlékezések jegyében telt. Csűry Knezic Károly aradi vértanú szavait idézve - „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat” – a megújulás fontosságára hívta fel a figyelmet, egyben párhuzamot vonva az 500 éves reformációval. „A megújulás az élet azon útja, ahol áldás vár, amely Isten ajándéka. Ám azokat el kell tudni venni”, fogalmazott. A házigazda Nagy Erika örömének adott hangot, amiért az utóbbi években volt oka összegyűlni és ünnepelni a sárközújlaki református közösségnek, emlékeztetvén arra, hogy 2013-ban a restaurált templomot, 2015-ben pedig az új haranglábat és az imaházat avathatták fel. A lelkipásztor párhuzamot vont 1457, a templom építése és napjaink között. Báthori Zsuzsanna ugyanis a törökök elleni harcokban elhunyt férje és fia emlékére hét templomot építtetett: az iszlám fenyegetésében tehát volt bátorsága a jövőbe tekinteni, fogalmazott Nagy. Az 560 éves sárközújlaki templom múltba gyökerező falai méltóságot, erőt, biztonságot, védelmet sugallnak. Ezt emelte ki Király Lajos esperes is, aki szerint a templomban a közösség azt érezheti, oda elmehet, ott biztonságban van, ott emlékezhet, erősödhet. Egy másik aradi hőst, Lázár Vilmost idézett – „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek” – Magyar Lóránd parlamenti képviselő, aki szerint mindannyian forradalmárok vagyunk: a megmaradásunkért folytatott harcban. „Istenbe vetett hitünk adhat erőt ahhoz, hogy a megmaradásunk harcát sikerrel tudjuk megvívni”, fogalmazott. A templomudvarban álló haranglábat eredetileg 1811-ben állították. Ezt 1956-ban újították fel és szeptember 30-án szentelték fel. Az időpont kiválasztása nem véletlen, ezzel állítottak emléket a bécsi döntésnek. A mostani munkálatok 60.000 lejbe kerültek. Ennek oroszlánrészét, 50.000 lejt a bukaresti vallásügyi államtitkárság biztosította, a többit közadakozásból gyűjtötték össze, emelte ki a házigazda Nagy Erika. Két évvel ezelőtt készült egy másik harangláb is a városban, a Scantei utcában, az Imaház udvarában – pontosan azon a helyen, ahol korábban egy másik, az idő kíméletlensége alatt összeroskadt harangláb állt. Ennek darabjából faragta Bandura István azt a kopjafát, amelyet Csűry István szintén megáldott, akárcsak az épülő parókiát. Az ünnepi istentiszteletet a gyerekek éneke és szavalata, valamint a magyarországi Szendrőből és Szendrőládról érkező testvérgyülekezetek tagjainak kórusa tette ünnepélyesebbé. Végezetül a helyi gyülekezet szeretetvendégségre invitálta a vendégeket az Imaházba. szatmar.ro lapozás: 1-30 | 31-34
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
